Folyamatosan nő a kereslet a Debreceni Egyetemen végzett műszaki menedzserek iránt, egyre nagyobb számban van szükség olyan szakemberekre, akik a műszaki és a folyamatmenedzsment szemléletet ötvözve képesek hatékony döntéseket hozni. A vállalati elvárások és az oktatás további összehangolásáról, valamint az ipari folyamatok menedzsmentjéről és jövőjéről is szó volt a Műszaki Kar Kihívások és tanulságok a menedzsment területén – Globális üzleti folyamatok menedzsmentje című nemzetközi konferenciáján.
Hírek

Fejlődés, siker, előrelépés; ez jellemzi leginkább a Debreceni Egyetemet, amely mindig kiemelt feladatának tekintette a folyamatos fejlődés előre mozdítását, az oktatás és kutatás színvonalának emelését, valamint és a régió gazdaságának megerősítését – jelentette ki Nagy István agrárminiszter a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar által szervezett Stratégiai Partnertalálkozón. A rendezvény keretében az Agrárminisztérium és a Debreceni Egyetem stratégiai megállapodást írt alá, az agrárkar pedig 37 partnervállalattal újította meg együttműködését, egyebek mellett a kihelyezett tanszékek működtetéséről.

A folyóirat idei első száma is érdekes, interdiszciplináris válogatást kínál a tudományos élet újdonságaiból. A kiadványban – többek között ¬– irodalmi aktualitásokról, űrkutatásról, a színházi élet érdekességeiről és Debrecen épített örökségéről is olvashatnak az érdeklődők. A Debreceni Szemle ezúttal az önkormányzat támogatásával a város napja alkalmából jelent meg.

Az Innovációs Ökoszisztéma Központ ImpactLab-Makerspace laborjában hétről hétre találkoznak az egyetemisták ebben a félévben is a 3D technológiákkal: a meghirdetett négy tantárgy mellett specifikus workshopsorozatokon is elindulhatnak a fiatalok a prototipizálás útján.

Az intézményt fenntartó Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány előadás-sorozatának következő alkalmán aktuális, nemzetközi szinten is kiemelkedő jelentőségű kutatásaikat mutatják be a GTIDEA Publikációs Díjával elismert egyetemi szakemberek. A március 28-i klubrendezvényen természettudományhoz, nyelvészethez, gazdaságtudományhoz, valamint orvostudományhoz kötődő kutatások eredményeit osztják meg a díjazott kutatók.

Szakmai napon nyújtott segítséget a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kar hallgatói számára, akik folytatni szeretnék tanulmányaikat. A diákok a mesterképzésről, a duális képzési forma tapasztalatairól, illetve a szakmai gyakorlati lehetőségekről tájékozódhattak.

A Debreceni Egyetem széles körű vállalati kapcsolatrendszerét és fejlesztési stratégiáját, a Műszaki Kar képzési rendszerét és új beruházásait, valamint a város iparfejlesztési elképzeléseit és eredményeit is részletesen megismerhették partnercégek képviselői Az Ipar Napja Debrecenben című konferencián. A kapcsolódó szakkiállításon harminc vállalat mutatkozott be a Lovardában.

A kínai-magyar technológiai innováció, valamint a Debreceni Egyetem start-up és spin-off ökoszisztémájának fejlesztését célzó együttműködést indít a Debreceni Egyetem a Beijing LINEMILES Technology vállalattal. A stratégiai partnerségi megállapodást a Debreceni Egyetemen írták alá hétfőn.

A Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kara újabb együttműködési lehetőséget kínál partnervállalatai számára. A kooperatív képzési modellre vonatkozó kari elképzeléseket néhány kiemelt partner, többek között a BMW Manufacturing Hungary Kft., a Debreceni Sportcentrum Kft., a KITE Zrt., a Neopac Hungary Kft., az NI Hungary Kft., az OTP Bank Nyrt., a PwC Magyarország és a Schaeffler Debrecen Kft. jelenlétében mutatta be Fenyves Veronika dékán.

A szociális munka értékeire és cselekvési területeire, a nemzedékek közötti szolidaritás erősítésére, a szociális munka módszereire, a zeneterápia alkalmazási lehetőségeire, valamint a társadalmi felelősségvállalás fontosságára hívták fel a figyelmet a Debreceni Egyetem Egészségtudományi Karán a szociális munka világnap alkalmából rendezett ünnepségen. A szakemberek a terület aktualitásait és az elmúlt év eredményeit is megvitatták.