A hallgatók munkaerőpiaci belépésének és szakmai tapasztalatszerzésének támogatására írt alá megállapodást a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kara a Michelin Hungária Kft.-vel, valamint a Jabil Circuit Magyarország Kft.-vel. A szerződések tovább erősítik a kar meglévő széles partnerhálózatát.
Hírek

A humán- és társadalomtudományok, valamint a gazdaság- és jogtudományok regionális vonatkozású vizsgálatainak eredményeit mutatták be a XII. Interdiszciplinaritás a régiókutatásban: Gazdaság – Társadalom – Menedzsment című nemzetközi tudományos konferencián a Debreceni Egyetemen. A Gazdaságtudományi Kar és a Magyar Nemzeti Bank által közösen szervezett rendezvényen több mint száz előadás hangzott el.

Oktatási és kutatási együttműködések feltérképezése, valamint magyar és külföldi hallgatók kínai egyetemi, ösztöndíjas tanulási lehetőségeinek megismertetése céljából érkeztek a Debreceni Egyetemre a kínai iStudy közreműködésével három ázsiai felsőoktatási intézmény képviselői. A delegáció tagjai megismerkedtek az intézmény képzési rendszerével, infrastruktúrájával és hallgatókkal is találkoztak.

Újabb mérföldkőhöz érkezett a Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Kar és a Teva Gyógyszergyár Zrt. között korábban létrejött stratégiai együttműködés. Az egyetem és a vállalat képviselői abban egyeztek meg, hogy a cég a GYTK PhD-hallgatóinak is biztosít ösztöndíjat, valamint képzésüket egyedi kurzusokkal is segíti.

Kik vagyunk, honnan jöttünk? címmel második alkalommal szervezett Archeogenetikai Konferenciát a Debreceni Egyetem (DE) Bölcsészettudományi Kar (BTK) Magyar Nyelvtudományi Intézet Finnugor Nyelvtudományi Tanszéke. A tanácskozás keretében több tudomány képviselői, köztük nyelvész, történész, archeogenetikus és még matematikus is ismertette a magyarság eredetével kapcsolatos legfrissebb kutatási eredményeit.

Immunerősítő bajor kolbász, antioxidánsokkal dúsított, fehérjedús debreceni, prebiotikus csirke- és pulykamellsonka és funkcionális fekete-erdei sonka – egyebek mellett ezeket az új, egészségvédő húskészítményeket fejlesztette ki a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kara, valamint a Gulyás János és Társa Kft. közös kutatás-fejlesztési programjában. A kétéves projekt eredményeiről zárórendezvényen számoltak be a szakemberek.

Doktorandusz Konferenciát rendeztek a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán, ahol az ország jogi képzést nyújtó egyetemeinek 80 doktorandusza mutatta be legújabb kutatási eredményeit pénteken. Az értékelésben résztvevő oktatók száma a 30-at közelítette. A nyitó, plenáris előadást 11 szekcióülés követte, ahol a PhD-hallgatók témák szerint csoportosítva adtak elő.

A Debreceni Egyetem és az egyesült államokbeli Indiana állam felsőoktatási intézményei közötti partnerség újabb területeiről egyeztetett Diego Morales, Indiana államminiszterrel Szilvássy Zoltán rektor. Az egyeztetésen szó volt egyebek mellett az egyetem új nemzetközi együttműködéseiről és az intézményhez kapcsolódó vállalati kapcsolatokról is.

A vázrendszeri betegségek legújabb kutatási eredményeiről, az új terápiás megközelítésekről, valamint az orvostudományban elért áttörésekről számoltak be a Debreceni Egyetemen rendezett tudományos ülés résztvevői. A szakmai program segítheti a kutatási eredmények gyorsabb átültetését a klinikai gyakorlatba, ezzel javítva a betegek életminőségét.

Idén először ítéli oda az Év Egyeteme 2025 díjat nyolc kategóriában a Kulturális és Innovációs Minisztérium. Az ünnepélyes díjátadó gálát május 29-én, csütörtök este rendezik a Várkert Bazárban, az eseményt az M5 televízió 21 órától közvetíti.